Polgári jogi és büntetőjogi felelősség elhatárolása az orvosi tevékenység kapcsán
Kétségtelen, hogy az orvosok gyógyító tevékenységének tisztelete mindenkori társadalmunkban kiemelten indokolt. Az orvosok hivatásuk keretében folyamatosan segítik más embertársaikat, adott esetben életük megmentésében játszanak szerepet, ennek okán ők társadalmunk nélkülözhetetlen szereplőinek tekinthetők. Mégis, éppen ezen kiemelt szerep vonja maga után azt a kiemelt figyelmet is, mely az orvosokat hivatásuk gyakorlása során övezi. A kiemelt figyelem pedig kiemelt felelősséggel is együtt jár, mely túl a klasszikus polgári jogi kártérítési helytálláson, adott esetben büntetőjogi felelősséget is maga után vonhat. Korábbi cikkünkben az orvosi műhiba fogalmi meghatározásának kérdéskörét mutattuk be, jelen írásunkban pedig az orvosi tevékenységhez kapcsolódó felelősségi formákat kívánjuk összefoglalni.
A polgári jogi és büntetőjogi felelősség elhatárolása
Az orvosi tevékenységgel kapcsolatos felelősségi formák között említhetők a fegyelmi felelősség, a szabálysértési felelősség, a büntetőjogi felelősség, illetve a polgári jogi felelősség kategóriái. Ezek közül a kettő legjelentősebbnek a polgári jogi és a büntetőjogi felelősségi formák tekinthetők, melyek között alapvető különbségek állapíthatók meg.
A két jogterület alapvető különbözőségéből következik, hogy míg polgár eljárásban mellérendelt felek „csapnak össze”, és az eljárás a kárigényt előterjesztő felperes keresete alapján indul meg, addig büntetőeljárásban alapvetően az állam érvényesíti közhatalmi funkcióját, és vonja felelősségre a hozzá képest alárendelt pozícióban lévő vádlottat. Büntetőeljárásban is megjelenhet természetesen az orvosi tevékenység által sértett fél, azon túl, hogy feljelentés tételére jogosult, az eljárásban sértettként is részt vehet, valamint polgári jogi igényét is előterjesztheti.
Szintén alapvető különbség, hogy míg büntetőeljárásban a foglalkozást végző orvosokat vonják személyesen felelősségre, addig a polgári ügyekben az egészségügyi intézmény mögöttes felelőssége érvényesül, és a kárigény is ezen szolgáltatóval szemben érvényesíthető. Különbség van természetesen az alkalmazott szankciók között is, ugyanis míg polgári eljárásban kártérítési igény előterjesztésére van lehetősége a károsultnak, addig büntetőeljárásban szankcióként akár szabadságvesztés büntetés kiszabására is sor kerülhet.
Fontos különbség, hogy büntetőjogi felelősségre vonáshoz elegendő, ha az orvosi foglalkozási szabályszegésével összefüggésben csupán veszélyhelyzet keletkezik, míg polgári eljárásban a kereset alaposságához szükséges a kár bekövetkezése is.
A bizonyítás iránya és szabályai is eltérőek a két eljárásban. Büntetőjogi felelősségre vonás esetén a felelősség alapja a vétkesség (az elkövető tudati viszonyulása a cselekményhez), az eljárásban pedig érvényesül az ártatlanság védelme, a vád bizonyítása pedig a vádlót terheli. Ezzel szemben a polgári felelősség alapja a felróhatóság (mely egy objektív, nem tudati kategória), továbbá a felperesnek szükséges bizonyítania kár bekövetkezését és mértékét, továbbá az ezek közötti okozati összefüggést. Ebben az eljárásban az alperesnek pedig azt szükséges bizonyítania, hogy magatartása nem volt jogellenes és nem volt felróható.
Az orvosi tevékenység büntetőjogi vizsgálata
Fontos kiemelni, hogy a fenti két felelősségi forma közül a büntetőjogi felelősség ún. „ultima ratio” jellegű, azaz nem minden orvosi szabályszegés von maga után automatikusan büntetőeljárást. Ezzel szemben polgár ügyekben, amennyiben orvosi szabályszegéssel összefüggésben kár keletkezik, és az eljárás során megállapítható az egészségügyi intézmény felelőssége (felróható magatartása), abban az esetben a felperes joggal érvényesítheti kárigényét.
A Kúria BH2022. 145. számú döntése értelmében „a gyógyítás (kezelés) büntetőjogi értelemben vett kockázata akkor igényel vizsgálatot, amikor az orvos eltér foglalkozása szabályaitól. A szabályszegések azonban nem önmagukban, objektíve tesznek felelőssé, a bűnösség azt jelenti, hogy az alany tehet a bűncselekményt megvalósító magatartás tanúsításáról és a magatartásával előidézett következményekről, mivel a terhelt nem fejtette ki azt a gondosságot, amelyre orvosként kötelezve volt és amely tőle adott tények mellett elvárható volt”. Ennek tisztázása azért is szükséges, mert szinte minden orvosi beavatkozásnak van valamilyen szintű kockázata, ez önmagában azonban nem fogja büntetőjogilag felelőssé tenni az eljáró orvost. Abban az esetben ugyanis, ha a káros vagy veszélyeztető következmény nem szabályszegés folytán jön létre, hanem a gyógyítással együtt járó kockázatból ered, a büntetőjogi felelősség nem állapítható meg.
Az Eütv. 129. § (1) bekezdése értelmében a kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek közül – a hatályos jogszabályok keretei között – szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást. Ez a joga azonban kizárólag az Eütv 77. § (3) bekezdésére tekintettel gyakorolható, mely az orvostól elvárt gondossági kötelességet határozza meg. Mindezek alapján az orvos mindaddig jogosult szabadon megválasztani a beteg kezelése során az általa alkalmazni kívánt gyógymódot, ameddig ezzel nem szegi meg gondossági kötelezettségét és nem tér el foglalkozása szabályaitól – ez utóbbi esetben ugyanis büntetőjogi felelősségre vonásának alapja fennáll.
A közelmúltbeli bírói gyakorlat alapján például megállapítható volt az orvos büntetőjogi felelőssége, mikor az általa ismerten infarktusos előzménnyel rendelkező beteg második alkalommal történt orvosi vizsgálata során a sértett változatlan tünetei által indokolt helyszíni vizsgálatokat nem végezte el ismételten, ezzel eltérve az indokolt orvosszakmai protokolltól. Ennek következtében az orvos ugyanis nem került abba a helyzetbe, hogy valamennyi vizsgálati eredmény ismeretében kialakíthassa a megfelelő diagnózist, így veszélyeztetve a beteg életét, testi épségét, egészségét (BH2023. 56.).
